Pácienseink véleménye

Andrea, mellnagyobbítás

“2015-ben volt mellnagyobbító műtétem Németh doktornál. Emberileg és szakmailag is maximálisan elégedett vagyok Vele. Jó szívvel ajánlom mindenkinek.”

 

Csilla, mellnagyobbítás aszimmetrikus műtét előtti mellekkel

"Mindössze három szóval össze tudom foglalni, amit a Doktor Úrtól kaptam, úgy gondolom ez mindent elmond! Elégedettség, önbizalom, (testi-lelki) harmónia.

A legjobb döntést hoztam, amikor eldöntöttem, hogy mellnagyobbítást csináltatok és amikor letettem a voksom a Doktor Úr mellett. Ritka az ilyen orvos, aki profizmusa mellett végtelen alázattal fordul minden páciense felé, amikor az első konzultációtól az utolsó kontrollig a legnagyobb figyelmet kapja a páciens. Nagyon köszönöm! "

 

Ildikó, 48 éves, mellfelvarrás

“Én ajánlás útján kerültem dr. Németh Tamáshoz. Mellfelvarrást végzett rajtam. Már az első konzultáción tudtam, hogy bízhatok benne. Mindent részletesen elmagyarázott az operációval kapcsolatban. Számomra nagyon fontos volt az első benyomás, és már ott tudtam hogy ő az, akivel a műtétet elvégeztetem.

Első körben én szilikont szerettem volna, de meggyőzött arról, miért a mellfelvarrás lenne a megfelelő számomra. Szakmailag és emberileg is ott van a topon, én csak jót tudok mondani róla. Nagyon figyelmes, kedves, segítőkész, szimpatikus és ami a legfontosabb, hogy a páciensek nagyon fontosak számára és a lehető legjobbat szeretné nekik. Tökéletes és precíz munkát végez, gyönyörű ciciket varázsolt nekem.

A műtétről csak annyit, hogy minden rendben és  komplikáció mentesen zajlott le. Az ébredés után nagyon jól éreztem magam, és egyáltalán nem voltak fájdalmaim. Természetesen egy éjszakát a klinikán kellett tölteni. Reggeli ébredés után újrakötözés, majd részletesen átbeszéltük, mi a teendő az elkövetkezendő napokban. A varratszedés három hét múlva történt. Már akkor látni lehetett , hogy gyönyörű a varrat. Jó két hónap távlatából már szinte alig lehetett látni a műtét nyomait. Ezután további kontrollok következtek, hogy nyomon kövesse a gyógyulást.

Egy biztos, életem egyik legjobb döntése volt, hogy dr. Németh Tamással végeztettem el a műtétet.

Sok sikert kívánok mindenkinek, aki rászánja magát a műtétre. HIGGYÉTEK EL MEGÉRI!”

 

Brigitta, 26 éves, mellnagyobbítás

“Mindenkinek csak ajánlani tudom  dr. Németh Tamást. Nagyon jó szakember, és ami legfontosabb, hogy a páciensekkel is teljes mértékben figyelmes.

Én mindenképp egy olyan orvost szerettem volna, aki lelkiismeretes és figyelmes, mindezek mellett persze jó szakember is. Nem is volt kérdés hogy őt válasszam, mert körülbelül 10 ismerősöm/barátom nála volt, és mindenki abszolút meg volt vele elégedve. Nagyon szépen dolgozik.

A műtéttől kicsit féltem, izgultam, de mikor már ott voltam, annyira kedves volt mindenki, hogy akarhányszor újra mennék. Abszolút csak pozitív, amit írni tudok.”

 

Mária,  49 éves, hasplasztika

“Egy jó barátom ajánlására kerestem fel Tamást. A plasztikai műtét nagyon érzékeny terület, bár minden orvossal fontos a bizalmi viszony kialakítása, ebben az esetben különösen jelentőségteljes volt ez számomra, hiszen a műtét sikere, vagy sikertelensége észrevehető a külsőnkön és itt az a cél, hogy az ember alakja jó irányban változzon....

Már az első alkalommal nagyon jó benyomást tett rám a doktor úr, egy percig nem éreztem, hogy sürgetne, vagy semmibe venné az aggodalmaimat. Minden kérdésemre lényegre törően, szabatosan válaszolt, a jelenléte megnyugtató, a hozzáállása a praktikus dolgokhoz (műtét időpontjának kiválasztása, stb.) nagyon konstruktív és korrekt.

Az első találkozás és a műtét között viszonylag hosszabb idő telt el az én esetemben, de az alatt az időszak alatt is választ kaptam felmerülő kérdéseimre minden alkalommal, sőt, arra is volt lehetőségem, hogy az előzőleg megbeszélt műtétek egyikén módosíthassak.

Mikor elérkezett az operáció napja, azért volt bennem félelem, de mind Tamás, mind a többi dolgozó a klinikán, nagyon kedvesek és megnyugtatóak voltak, pontosan tájékoztattak, mi fog történni velem és minden úgy is történt a későbbiekben.

Tudomásom szerint nem voltak komplikációk, a műtét nyolc hete volt, (hasplasztika), az eredmény egészen elképesztően fantasztikus!!!

A további műtéteket, amiket tervezek, mindenképpen Tamással szeretném elvégeztetni. Minden szempontból csak ajánlani tudom mindenkinek, aki hasonló terveket forgat a fejében.”

 

Anikó, 36 éves, mellnagyobbítás

“2015. novemberében volt mellnagyobbító műtétem (testvéremmel együtt) Tamásnál.

Két kisgyerek anyukája vagyok, mindkét gyermekemet sokáig szoptattam, ennek, illetve az intenziv sportnak köszönhetően gyakorlatilag eltűntek a melleim. Hosszas keresgélés, fórum és vélemény olvasás után jutottam Tamáshoz, akihez biztos, hogy a Jóisten vezetett és amiért mind a mai napig iszonyúan hálás vagyok.

Mind az eredménnyel, mind Tamással 200%-osan elégedett vagyok. Ha most készülnék műtétre akkor sem választanék mást. :)

Tamás nem csak szakmailag a legjobb, de emberileg is, ami nekem legalább annyira fontos szempont. Bármikor bármilyen kérdéssel, aggodalommal lehet hozzá fordulni, mindig elérhető, megnyugtató, segítőkész és barátságos, egy TÜNDÉR!Tényleg csak a legjobbakat tudom Róla mondani, visszaadta újra az önbizalmamat, hogy 2 gyerek után is nőnek érezhessem magam.

Életem legjobb döntése volt Őt választani. :)”

 

Judit,  38  éves,  mellnagyobbítás, hasplasztika

“2015. novemberében volt mellnagyobbító műtétem Dr. Németh Tamásnál. Az eredménnyel nagyon elégedett vagyok, Tamás hozzáállásáról nem is beszélve. Mind orvosként, mind emberileg nálam 5*. Bármikor bármi kérdésem volt, mindig el tudtam érni, de ha nem, akkor Mariann, Tamás asszisztense segített. Mariann nagyon kedves, kommunikativ, bármiben segít.

2016 márciusában teljes hasplasztikán estem át, az orvosom természetesen itt is Dr. Németh Tamás volt, akinek őszintén nem győzök elég hálás lenni, teljesen új nőt faragott belőlem.

Mindkét műtét után nagyon gyorsan, szinte fájdalommentesen gyógyultam. Ha valaki még hezitál a műtéttel kapcsolatban, azt csak biztatni tudom, hogy vágjon bele, az eredmény iszonyatosan nagy önbizalmat ad.”

 

Hedvig,  61 éves,  arc-nyakplasztika

“Köszönetet akarok mondani a sikeres arcplasztikai műtétemért. Köszönöm, hogy az elhatározásomat követően, apró részletességgel beszélt a műtétről, hogy a bennem felmerülő rengeteg kérdésre végtelen türelemmel válaszolt. Megnyugtató kisugárzása és őszinte törődése miatt a műtét már nem okozott bennem különösebb aggodalmat.

A műtét után és az azt követő éjszaka is odaadó figyelemmel és szeretettel vett körül Ön is, és a klinika munkatársai is. Varrataim gyönyörűen gyógyultak, így kb. 5 hónap után szinte alig látszanak.

Köszönöm, hogy kisimultak ráncaim és derűsebb arc néz a tükörből rám, mint eddig.”

 
Érdekel!
További információért küldjön nekünk üzenetet, vagy hívjon minket bizalommal.

Kapcsolat

VEGYE FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT!

Több információra lenne szüksége esztétikai eljárásainkkal, plasztikai műtéteinkkel kapcsolatban? Esetleg konkrét kérdése van, vagy szeretne időpontot egyeztetni? Küldjön nekünk üzenetet, vagy hívjon minket bizalommal.

Kapcsolat